Princz Miklós lakatosmester 1930-ban műhelyt épített szülőházában, ahol saját kisipari vállalkozásban leginkább kitűnő tűzhelyeiről vált ismertté.

Több korszerű eljárással, az akkor újdonságnak számító lánghegesztő technológiával speciális vasöntvény, hengerfej hegesztéseket végzett. Rézzel keményforrasztást alkalmazott. A helybéli teher -és személyfuvarozók, Pesti Dezső és Fekete Márk állandó ügyfelei voltak. A környékbeli uradalmakban ismert volt munkája. Működése kezdetétől különböző alakú és típusú tűzhelyeket (sparheltet) gyártott nikkel és zománc díszítésekkel. Ezek esztétikusak és jó minőségűek voltak. Kissorozatban egyszerre 15-20 darab készült különböző méretben, alakban, vaslakk festéssel vagy zománcozott kivitelben. A sokoldalú tevékenységgel az alkalmazottak száma 5-15 fő között mozgott, ezek tanoncok, segédek voltak

A Princz tűzhely (sparhelt) nagyon keresett lett és fogalommá vált. Árával versenyezni kellett a konkurenciával és a salgótarjáni, budapesti tűzhelygyárak termékeivel. A tűzhelyek eladásra kerültek Tolnán kívül Bogyiszló, Mözs, Udvari, Szekszárd, Fadd, Gerjen településekre, valamint Felvidékre, Bars vármegyébe. A világháború után hadifoglyok Ogyesszában is láttak példányokat, a kitelepített svábok a hajósok által még Ulm környékén is szereztek belőle.

A tűzhelyekből 1928. és 1950. között körülbelül 1400 darab készült a Princz lakatosüzemben.

Tolnán született 1906. október 21-én. Hatosztályos elemi iskolát végzett 1913-1920 között, kitűnő tanuló volt.

Lakatos tanonc lett Szohner Sándor és Schneringer János lakatosmestereknél 1920. október 1. és 1923. április 1. között, jeles minősítéssel végzett. Segédként dolgozott a Brucker gőzmalomban egy évig, majd Budapesten a Váci úti gőzgép és kazángyártó üzemekben. Ezután Bajára került, a Dinszt testvérek lakatosüzemében volt alkalmazásban. Itt korszerű kisárutermelést folytattak, modern színvonalon, kissorozat gyártásban.

1928-ban kérvényezte nagykorúsítását és a Tolnai Ipartestület tagjává választotta. Ezzel elkezdte önálló lakatosmester működését. 1928-30 között társként dolgozott Schneringer János lakatosmesterrel. 1930-ban műhelyt épített szülőházában, ehhez hitelt kapott Brucker József vállalkozótól. A műhelyt saját készítésű és használt gépekkel, eszközökkel szerelte fel, majd továbbfejlesztette. Tanoncokat nevelt, akiknek egy része segédként ott is maradt. Segédek jöttek más műhelyekből és vidékről is, Szekszárdról, Zombáról. 1928 és 1950 között 19 tanonc végzett, sajátította el a lakatos mesterséget.

 A tűzhelyeket a szerényebb jövedelmű lakosság 6 havi kamatmentes részletre vásárolhatta meg. Ez a forma jól működött, mert a tisztesség és bizalom társadalmi mértékű volt. 

A műhely vasszerkezeti munkák teljes körű kivitelezésével elkészítette a palánki mezőgazdasági iskola berendezését, s a bogyiszlói paprikamalom nyílászáró -és szárító berendezését. Készültek ezen kívül műkovács munkák, épületkerítések, kapuk, kriptarácsok.

A nikkelező műhelyben orvosi eszközök, kardok, tűzhelyek galvanizálását végezték. A nagyobb mennyiségű vas finomlemez, acélszalag és szerelvények beszerzését a pesti Kátay Nagykereskedés biztosította, a tolnai Steinbach és Singer vaskereskedőkkel együtt. A zománcozás Budapesten, az Elkán Zománcgyárban történt.

A szállítás gyors, hatékony formában zajlott, minden napra pontosan kiszámítva. A folyamatos termelés teljes mértékű tőke visszaforgatást igényelt. A fejlesztések rendszeresek voltak, az elképzeléseknek megfelelően.

A felfutást 1945 után gyors leépülés követte, meg kellett válni a nagyobb értékű vasvágógéptől. 1950-ban a műhely állami tulajdonba került, a Tolna Megyei Tanácsi Tatarozó -és Építő Vállalat lakatosüzeme működött itt 3 évig, melynél a Mester alkalmazott volt. 1953-ban működési engedélyt kapott és lakossági javításokkal foglalkozott, kisebb üzemek, iskolák karbantartását látta el. Az általa gyártott és gyári tűzhelyek javítását végezte, kályhákat samottozott. Zárakat javított és speciális kulcsokat készített.

Az állam több alkalommal próbálta megszüntetni kisipari tevékenységet, végül mindig tovább engedélyezte a működést. A gyártó tevékenységét a szövetkezetek és vállalatok teljesen kiszorították. Működési engedélyét mindvégig megtartotta.

A tolnai lakosság tisztelte és elismerte precíz és megbízható munkáját, emberségét. Mindig bizalommal fordultak hozzá, a munka szeretetében élt.

Így halt meg 1977. december 5-én, 71 éves korában.