Aranyba öltött sárgalábúak Futballcsapat történeténe

A tolnai labdarúgás krónikája!

A tolnai futball gyökerei az 1900-s évekig nyúlnak vissza. Az első tolnai spotklub 1943-ban alakult meg, Tolnai atlétikai Club néven. A z első mérkőzést még ebben az évben lejátszották, augusztus 31-én lejátszották és a Tolnai AC ellenfele a Szekszárdi Törekvés volt.

Az első világháború kitörése azonban gyökeresen megváltoztatta Tolna sportját. Több mint ezer férfi vonult be katonának, ezáltal teljesen megszűnt a városban a sport.

Szervezőkből, önkéntesekből akadt szép számmal, így alig 5 évvel később, 1919-ben megalakult a Tolnai ifjúsági Közművelődési Egyesület, / TIKE/. A TIKE -nek színjátszó csoportja, dalárdája és futball csapata is volt!

A Magyar Királyi Belügyminisztérium azonban jogtalan működés címén megszüntette az egész országban a sportegyesületeket, így a tolnait is!

1921. május 28-án a sportvezetők újra megalakították a TIKE-t, de most már hivatalosan, jegyzőkönyvezve!

Ezt az egyesületet már a minisztérium is elismerte és szeptember 10-én hivatalos bélyegzőt kapott az okirat! A Tolnai Ifjúsági Közművelődési Egyesület egészen a második világháború végéig működött.

Eközben 1925 – ben, megalakult a Tolnai levente Ifjúsági Egyesület / TILE/, amelynek keretein belül vízilabda - és úszószakosztály működött. A levente egyesület 1934- ben alakította meg a labdarúgó – szakosztályt.

Futballélet már addig is volt a városban, hiszen számtalan meccset játszottak bátaszékiekkel, nagymányokiakkal, a dombóváriakkal, a simontornyaikkal és a szekszárdiakkal. Az igazi futballélet azonban a második világháborút követően indult el Tolnán!

1945-ben alakult meg a Tolna Ifjúsági SE / TISE / , egy múlva pedig a Tolnai Kinizsi, amelyet iparosok, kereskedők, jómódú polgárok hoztak létre. A Kinizsi működése sem volt hosszú életű, mindössze két évig létezett az egyesület.

Az első igazán jegyzett futballklub a Tolnai Dolgozók Sportegyesülete / TDSE /, amely már rendszeresen játszott a tolnai, illetve a baranyai bajnokságokon. Az évkönyvek tanúsága szerint a Tolnai Munkás SE 1946 – ban, a bajai szervezésű, másodosztályú bajnokságban szerepelt és a tizenegy egyesület között az előkelő negyedik helyet szerezte meg Csak érdekességként említsük meg, hogy a bajnoki címet a Szekszárdi Törekvés szerezte meg. Ezek a bajnokságok évről évre erősebbek lettek, az 1949 – 1960 – s szezonban például olyan csapatok szerepeltek benne, mint a Pécs, Mohács, Siklós, Komló, vagy a Bonyhád. A színvonal a mai NB III –nak felel meg.

Talán ezen bajnokságok egyre növekvő népszerűségét látva hozta meg az országos szövetség azt a döntést, hogy a megyék külön – külön szervezzenek bajnokságokat és a legjobbak egy országos ligában méressék meg magukat .A tolnai futballklub megyei szereplése 1951 – ben indult. A csapat a leghosszabb ideig a Tolnai Vörös Lobogó nevet viselte. Annak ellenére, hogy több névváltozáson is átesett, / Tolnai SE 1957 – 1961-ig, Tolnai Spartacus 1961 – 1963 – ig/, 1963 – tól egészen 1989 nyaráig szerepelt ezen a néven a tolnai futballcsapat. A tolnai Vörös Lobogóból 1990 márciusában lett Tolnai SE, amelyből egy év múlva kivált a labdarúgó szakosztály és 1991 májusában megalakult a ma is működő Tolna VFC. A mögöttünk hagyott több mint hatvan évben kijutott a sikerekből és a kudarcokból is. A tolnai futball először 1963 – ban ünnepelhetett bajnoki aranyat. Igaz, sokan ezt máig nem tekintik igazi bajnoki címnek, hiszen az országos szövetség csak egy őszi csonka bajnokságit írt ki, ezt nyerte meg Tolna, amely a Bonyhádi Vasast és a Bátaszéki VSK –t utasította maga mögé. A tolnai foci első aranyát imponáló fölénnyel szerezte meg az akkori gárda, amely 14 mérkőzésből tízet megnyert, egy döntetlenje mellett, csupán két vereség rontott a statisztikáján.

A bajnoki nyitányon a Dombóvár ellen 3 – 0 –ra megnyert találkozón a Wiesner – Merk, Kláb, Pata – Pucsli, Hideg, Somorjai, Latz – Schmelcz,Gállfy, Guld tizenegy szerepelt.

A csapat egy ízben, az 1957/58-s szezonban már az NB III- ban is szerepelt, igaz, nem bajnokként került fel oda. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a bajnokságban és az NB III –as osztályozón zsinórban húsz győzelmet aratott az egyesület. Az osztályozó mind a nyolc mérkőzését megnyerte a Tolna, amely a Bonyhádot, a Paksot, a Dunaföldvárt és a Szekszárdot utasította maga mögé. A nyolcadik győzelmet, a Paks elleni 1 – 0 – t 1957. június 7 – én, 1500 néző látta Tolnán. Az NB III – as szereplést nagy reményekkel várta a tolnai csapat, amely a történelmi nyitó meccset 1957. augusztus 27 – én hazai környezetben vívta a Bajai Bácska ellen.

Az Ezer, Schaffler, Straubinger, Kláb, Pruzsina – Kapéter, Széles – Elekes, Főfai összeállításban szereplő csapat 3 – 0 –ás vereséget szenvedett, s végül a 11. helyen fejezte be a pontvadászatot. A Tolna 30 meccsből tizenkettőt nyert, négy döntetlen mellett tizennégyszer szenvedett vereséget. Akkor az első nyolc csapat maradhatott az NB III – ban, a Tolnának nem sikerült a bravúr. Az NB III-as szereplés óriási közönségsikert aratott, ezt jelzi, hogy éppen ebben az idényben született meg a ma is fennálló tolnai nézőcsúcs: 1958. április 29 – én, a Simontornya ellen lejátszott, és 3 – 0- ra megnyert edzőmérkőzést nem kevesebb, mint 3000 drukker tekintette meg a városi sporttelepen.

A tolnai Vörös Lobogóból 1990 márciusában lett Tolnai SE, amelyből egy év múlva kivált a labdarúgó szakosztály és 1991 májusában megalakult a ma is működő Tolna VFC.

Az elmúlt években is már figyelemreméltó eredményeket érte el a csapat. A klub 21 éves fennállása alatt 3-szor szerzett ezüstérmet a megyei első osztályban. / 2004/2005, 2005/2006, és 2010/2011/.

A csapat egész évben nagyon hajtott, a cél a bajnokság megnyerése volt. Remek hajrában és jó csapatmunkában a rájátszás öt fordulóját sikerrel zárták és a 2011/2012 –s bajnokságon a tolnai hozta el az aranyat!

Forrás: ARANYBA ÖNTÖTT SÁRGALÁBAK

Róna Gábor – Steinbach Zsolt 2012

Újra együtt volt a tolnai aranycsapat

A legendás 11-ből még hatan jelen lehettek

Puskás Öcsi nevét mindenki ismerte egykor e hazában. Ahogy a többiekét sem kellett az iskolában tanítani. Nekik szurkolt egyetemi tanár és kubikos, tanácselnök és cigányzenész. Egy rádióhoz ült a kiállhatatlan anyós az utálatos vejével, a nagy meccsek idejére leállt a forgalom a fővárosban, a 6:3 alatt – olvastam valahol – elítéltek és börtönőrök ölelgették őrjöngő örömmel egymást. Ez volt az az idő, amikor minden focizni jól tudó gyerek sikeres futballista szeretett volna lenni. És lett is sokakból, országszerte – így Tolnán is

Egy hosszú asztalnál ültünk tizennégyen a "Hosinál" szeptember 24-én délután, akik közt én voltam a kakukktojás. Én csak nézni szeretem a focit, a többiek rúgták is bőrt, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel. Mert – ahogy az idősebbek emlékezhetnek rá – itt helyben, Tolnán is volt egy aranycsapat. A megyebajnokságban egy egész évadon át veretlen, 1957-ben az NB III-ba feljutott nagy csapat, akiknek a meccsein 2-3 ezer néző is ordított teli torokból olykor. A mostani asztaltársaságot a tolnai aranycsapat egykori tagja, Elekes Zoltán hívta össze. Ahogy így együtt vagyunk, már ez is sporttörténelem, nem is hagyom ki az alkalmat, hogy a jelenlévők mindegyikétől kérjek röviden egy-két mondatot. Az egykori aranycsapatból még hatan élnek Tolnán, de a társaságban van néhány korábbi és pár későbbi sikeres focista is. Kérdésem rövid, mennyi időt töltött el itt, és mi maradt meg a legmélyebben:

Fehérváry György (1949-1952) Egy vidéki meccsen történt, hogy súlyosan megsérültem. Durván lerúgtak. Ekkor Csidli Miska tolnai vezérszurkoló berohant a pályára, hogy esernyőjével elpáholja a vétkest. Dulakodás kezdődött, aminek a végén szegény Miska fején tört el az ernyő.

Schaffler Ádám (1964-től, más csapatoknál is játszva) Még fiatal suttyónak számítottam a csapatban, amikor Schmidt Jóska bácsi, az edző, center halfnak állított be a két nagy ász, a Samu és a Szépvölgyi közé. Ez addigi életem legszebb napja volt, ami aztán még sokszor megismétlődött.

Straubinger Ferenc (1955-1968) Nekem egy Tolna-Hőgyész meccs jut az eszembe most, aminél már a félidőben 9:0-ra vezettünk. Az ellenfél már nem is akart bejönni a második félidőre, én, mint csapatkapitány mentem ki hozzájuk, rábeszélni őket, hogy jöjjenek be. Nem rúgunk több gólt, ígértem meg. Aztán csak rúgtunk még hármat. Így lett 12:0

Rajos József (1967-1974) Kapuvédő. Sok szép emlékem mellett, néhány kellemetlent is őrzök. Egy Cikó ellen 2:1-re, potyagóllal elvesztett meccset, amit aztán helyrehoztunk később.

Pintér József (1966-1974) Én a meccsek utáni közhangulatra emlékszem szívesen. Amikor a vásártértől a központig elfoglalta a teljes országutat a vonuló közönség. Mi egy későbbi jó csapat voltunk, akik azért nem kerültünk fel az NB III-ba, mert nem jutott rá keret. Ez a ping-pongos lányok szárnyalásának az időszaka. Nekik – be kellett látnunk – jobban kellett a pénz.

Pucsli János (1960-1967) Ebben az időben nem csak a pályán volt együtt csapat, utána is. És ez volt a szép. A csapattal utána sörözni még. Az én legemlékezetesebb meccsem is egy Cikó elleni volt, amit 7:0-ra nyertünk meg. Mind a 7 gólt én rúgtam akkor.

Elekes Zoltán (1950-től, más csapatoknál is játszva) Gyönyörű időszaka volt az élemnek, amibe azért a kudarcok is belefértek. Az NB III-ban játszva egyszer Nagykanizsán fociztunk, a meccs délidőben volt, amikor a déli harangszónál – ez nagyon előttem van – 4:0 vezetett már az ellenfél. Na, nekünk harangoztak! – mondtam akkor. De ettől még sokat köszönhetek a focinak, köztük azt, hogy szurkolóként, Pesten végignézhettem a magyar-angol 7:1-et.

Schmidt József (1951-től, közben 5 évig a Szekszárdi Dózsánál is) Kapuvédő. Én a nagyszerű tolnai közönségre emlékszem a legszívesebben. Még ma is borsódzik a hátam, ahogy hallom amint 3 ezer ember üvölt fel egy szép gól után.

Somorjai Géza 1962-1973) Voltak mumus csapatok, akikkel időről-időre meggyűlt a bajunk, ilyen volt a Bonyhád is. Egy velük vívott meccsre emlékszem a legszívesebben, ahol az én mesterhármasommal nyertünk 3:2-re.

Szépvölgyi László 1957-ben kerültem a csapathoz. Ez a tolnai csapat aranykora volt. Kitörölhetetlen emlékem az a nap, amikor Széles Öcsi és én egy-egy márkás, Adidas futball cipőt kaptunk ajándékba Hidegkúti Nándortól. A tolnai moziban volt az átadás.

Ezer Antal (1952-1963) Kapus. Sosem felejtem el azt a napot, amikor délelőtt Harkányban voltam a családommal, hogy hazafelé, délután, Bonyhádon csatlakozzam a csapathoz. Hát nem elaludtam?! Schmidt Józsi állt be helyettem.

Jagicza János (1956-1965) Akkoriban itt Tolnán is minden a futballról szólt. Mi már úttörőként megyebajnokságot nyertünk 1948-ban, ami után végig futballoztam a fiatalságomat. Egy hanyatt vetődve rúgott, Paks elleni gólra emlékszem a legszívesebben.

Gálffy Dezső (1954-1966) Az 1956/57-es sikersorozat maradt meg bennem kitörölhetetlenül. Amivel végig vertük a megyét. Ebben az időszakban Hidegkúti Nándor volt a csapat szaktanácsadója. Minden csütörtökön itt volt Tolnán. Ez meg is látszott rajtunk. Pénzt nem fogadott el, de minden karácsonyra kapott kettő darab, kétmázsás disznót levágva, feldolgozva, megfüstölve.

Az asztalnál még Széles Attila ül köztünk, Széles Öcsi fia. Az édesapja szellemét képviseli, aki, ha élne, kihagyhatatlan lenne innen. Meghatódva ül az öregek közt, boldog, hogy itt lehet.

Hogy kikből állt az NB III –as tolnai keret? Összeszedtük: 1957 augusztus 27-én, a bajnokság, Baja elleni nyitó mérkőzésének csapata ez volt: Ezer, Schaffler, Kláb, Straubinger, Pruzsina, Bajza, Kappéter, Vass, Széles, Elekes, Főfai. De Merk, Jagicza, Szépvölgyi, Gálffy, akik itt most nem játszottak, szintén benne voltak a keretben. Mind kiváló futballista volt! Akkor ebben voltunk nagyok, ma másban. De akárhogyan is van, nem fejeződhet be ez az írás anélkül, hogy ne írjuk ide: Szép volt fiúk!