Tolna - Bárka az idő hullámain
Új, hiánypótló helytörténeti kiadvány a városról
A kötetet augusztus 16-án, a Bárka Fesztivál keretében került bemutatásra, nagy érdeklődés mellett. Az új, hiánypótló könyv nem tudományos igénnyel készült, de igyekszik átfogó képet adni a városról, és a szélesebb közönség számára is könnyen befogadható. Főként a Tolnát még nem ismerők a kötet célközönsége, de a tősgyökeres tolnaiaknak is képes újat mondani és mutatni.
A pályázati támogatásból készült, 120 oldalas kiadvány fotókkal gazdagon illusztrált, kifejezetten esztétikus kötet. A tartalom olvasmányos stílusban íródott. Olvasható benne többek között egy összefoglaló Tolna, illetve Mözs történetéről. Kiderül belőle, miért lett a bárka Tolna jelképe.
Külön fejezet foglalkozik a Dunával, mint a település életét meghatározó természeti erőforrással.
A kötet megemlékezik azokról a "nagy" emberekről, akik Tolna történelmében fontos szerepet játszottak.
Bemutat neves, tolnai származású művészeket, sportolókat és mai "arcokat" a városból. A település legfontosabb építészeti értékei szintén szerepelnek a kötetben, ahogy helyi legendák, érdekes történetek is.
A könyv széleskörű együttműködéssel készült. A szerkesztésben tízen vettek részt. Zömmel már meglevő helytörténeti művek, dokumentumok, újságcikkek alapján a szöveget Steinbach Zsolt írta.
A lektorálást Kárpáti Andrásné, Link Judit és Ódor János végezte.
A könyvben szereplő fényképek tizennégy fotós munkái, a kimagasló minőségú dizájn, tördelés és a nyomtatás pedig a pécsi BolkoDesign-t dicséri.